Kisfüzes története

Kisfüzes község Heves megye észak-nyugati részén, a Mátra-hátságon, Pétervására városától 5 km-re délkeletre található. Az alig 150 lelkes kisközség Heves megye legkisebb települése, területe mindösszesen 4,81 km². A falu a Sóhegy és a Csengárnyék alatti völgyben, a Határlaposi patak mellett, hegyes-dombos vidéken terül el. Határában folyik a Tarna-patak, A település szerkezete ma is őrzi a palóc hadak letelepülési rendjét és szokásait.

Kisfüzes ismert történelme mélyen visszanyúlik az Árpád-házi királyok koráig. Az első okleveles említése 1296-ban történt Fyzes névalakban, ám feltételezhető, hogy már ezelőtt is élt magyar népesség a területen. 1903-ig Füzes néven ismert, majd ekkortól lett Kisfüzes.

1311-ben Károly Róbert Pétervásárát és a környéken fekvő falvakat, köztük Füzest is Szécsényi Tamás erdélyi vajdának adományozta. 1426-ban az Ivády család, 1489-ben a Kormos család fennhatósága alá tartozott. 1549-ben köznemesek birtokolták, ekkor még szerepelt a dézsmajegyzékben. A törökök egri ostroma és északi portyázása 1552-ben a településre is hatást gyakorolt. A török feldúlta, az emberek szétszéledtek, a falu a pusztítás folytán elnéptelenedett.

A XVII. században is mindvégig lakatlan maradt. A XVIII. század elején a pétervásáraiak használták földjeit. 1734-ben Mihalek Miklósné született Dorogfi Judit és Patay Kristófné, ugyancsak Dorogfi Judit, Füzesi birtokrészüket eladták sógoruknak, Okolicsányi Mátyásnak. 1736-ban a Ragályi-anyától született Zsoldos családtagok a füzesi ún. Verebélyi-jusst eladták Gellén Istvánnak és Gábornak. A Gellén és Okolicsányi rokonság 1738 táján benépesítette a mindössze 4-5 jobbágytelekből álló települést, amely a XIX. század első felében az Okolicsányi, Szerelem és Fáy családok birtokában volt.

1770-ben az úrbérrendezés előtt csak 3 jobbágy volt: „mindhárman szántásért, dézsmáért és taxáért fizetünk 72 forintokat” A robot a szerződés szerint egy hét kaszálás a Tenken és hosszúfuvar a Torna megyei Varbócra. 1771-ben az úrbérrendezés során a falut harmadik osztályúnak minősítették és 30 hold szántót, 8 kaszás rétet adtak minden telekhez. Lélekszáma 1786-ban 159 fő, 1860-ban 235 fő volt.

A történelmi kutatások alapján a település egyetlen fennmaradt jelképe, az 1778-ban készült községi pecsét. A pecsét lenyomata földből kinövő fűzfát ábrázol, egyik oldalán „Füzes” másikon „1778” felirattal.

Kisfüzes pecsétje 1778.

1900-ban 236 magyar nemzetiségű polgár lakta a települést. Az I. világháborúban katonaként 45 helybéli vett részt, kilencen hősi halált haltak. Kisfüzes lélekszáma 1930-ban 334 főt tett ki. Házainak száma 99, ezek legnagyobb része kőalappal épült vályogház. A tanköteles gyermekek oktatását egy római katolikus elemi és általános továbbképző iskola látta el. A lakosság nagy többsége földművelésből élt; őstermelő 310, iparos 16, kereskedő 6, közszolgálati alkalmazott 2 fő volt.

Kisfüzes 1895. évtől a pétervásárai anyakönyvi kerülethez tartozott. 1951. és 1970. között önálló, 1970-től pedig a pétervásárai körjegyzőség tagtelepülése. 1950-ben alakult meg önálló tanácsa. 1970-ben Pétervására Községi Közös Tanács társközsége lett. 1990-ben megalakult a község önkormányzata.

Templomépítés nyomai Kisfüzesen

1811.évben a Pétervásárai plébániához tartozó Kisfüzesi fíliában (fiókegyház) Száz János pétervásárai plébános főleg saját pénzén kis templomot akart építtetni. Már összehordatta az összes építési anyagot, beszerezte Nepomuki Szent János oltárképét, miközben Keglevich grófnő 1000 forintot ígért hozzájárulásként. De Keglevich Károly gróf, akinek telkén a templom építését megkezdték leállíttatta az építkezést, amiért azt egy pétervásárai parasztemberrel végeztette a plébános, és az alapokat nem mészhabarccsal, hanem csak sárral kötötte. Nem volt templom-formája az épületnek. 1813-ban Csoma földesúr adott telket, majd Povolny Ferenc egri építőmester elkészítette az új templomtervet, amelyet az érsek helybenhagyott. Ezt kiadták a pétervásárai plébánosnak. Az előzőleg megkezdett kis templomot, melyet pedig már a mennyezetig felhúztak, szétrombolták. Az új terv szerinti építkezést azonban nem kezdték meg. 1818-ban Száz Jánost, mint rossz papot elhelyezték Pétervásáráról, így a kisfüzesi templomépítés ügye az ő távozása után abbamaradt. Száz János volt a Pétervásárai templom építtető-plébánosa, tervét ott is Povolny Ferenc dolgozta ki és valósította meg.