100 éves a Trianoni békeszerződés
100 éves a Trianoni békeszerződés
A trianoni békeszerződés (magyar forrásokban gyakran békediktátum) az első világháborút lezáró Párizs környéki békeszerződések rendszerének részeként a háborúban vesztes Magyarország (mint az Osztrák–Magyar Monarchia egyik utódállama) és a háborúban győztes antant szövetség hatalmai (Nagy-Britannia, Franciaország, Olaszország, Japán, Belgium, Kína, Kuba, Görögország, Nicaragua, Panama, Lengyelország, Portugália, Románia, a Szerb-Horvát-Szlovén Állam, Sziám és Cseh-Szlovákország) között létrejött békeszerződés, amely többek között az Osztrák–Magyar Monarchia felbomlása miatt meghatározta Magyarország új határait és sok kis multinacionális államot hozott létre a birodalom helyett.
A szerződést a felek, budapesti idő szerint 1920. június 4-én 16:32-kor írták alá a versaillesi Nagy Trianon-kastély 52 méter hosszú és 7 méter széles folyosóján, a La galérie des Cotelles-ben.
A szerződésben a győztes felek kijelentették, hogy Magyarország felelős a háborúban győztes államoknak okozott károkért (161. cikk), a VIII. rész további cikkeiben és függelékeiben pedig részletesen szabályozták az ennek következtében teljesítendő jóvátétel feltételeit.
A szerződésbe foglalt megállapítások megegyeztek az Edvard Beneš cseh politikus által megfogalmazottakkal, aki így vélekedett: „Az egész világ elborzadt … és megértette, hogy a háborút nem egyedül az egykori Osztrák–Magyar Monarchia végzetes politikája robbantotta ki, hanem sokkal inkább Budapesten, mint Bécsben készítették elő.”
A trianoni békeszerződést a Magyar Királyság nevében az 1920 márciusában Horthy Miklós által kinevezett Simonyi-Semadam-kormány képviseletében és felhatalmazásával Benárd Ágost, a magyar kormány népjóléti és munkaügyi minisztere, a küldöttség vezetője és Drasche-Lázár Alfréd rendkívüli követ és államtitkár írta alá. A választás azért esett rájuk, mivel a rangos és közismert politikusok egyike sem akarta magát kompromittálni a hazánkra nézve végzetes és máig is meghatározó trianoni békeszerződés aláírásával.
Az első világháborúban győztes antanthatalmak elsődleges célja Németország és a háborúban vele szövetséges országok alapvető meggyengítése volt, ezen felül céljuk volt a jelentős háborús jóvátétel követelése, valamint a soknemzetiségű nagyhatalmak egységének megtörése is, mint amilyennek az Osztrák–Magyar Monarchia vagy az Oszmán Birodalom minősült.
A döntéshozók a magyarokkal szembeni Európa-szerte létező ellenséges hozzáállást sem tudták figyelmen kívül hagyni.
A történelmi okirat Magyarország (Magyar Királyság) új határainak megállapítása mellett 35000 főben korlátozta a magyar hadsereg létszámát, megtiltotta légierő és nehézfegyverek tartását. Tartalmazta az akkor létrejött Népszövetség alapokmányát is.
A szerződést nem írta alá a szintén az antanthoz tartozó Amerikai Egyesült Államok, amely akkor nem lett tagja a Népszövetségnek. Az USA és Magyarország később Washingtonban kötött békét: ez a Népszövetségre vonatkozó cikkelyek kivételével szó szerint megegyezik a trianonival. Az ily módon létrejött I. világháború utáni kényszer-békerend azonban összeomlott.
Az új határokat elvileg a Thomas Woodrow Wilson amerikai elnök által megfogalmazott nemzeti elv alapján jelölték ki, amelynek alátámasztása érdekében a különböző delegációk számos anyanyelvi, illetve nemzetiségi térképet igyekeztek felvonultatni.
Ettől azonban több esetben, stratégiai, gazdasági, közlekedési stb. szempontokra hivatkozva eltértek, például az összes, az új határral párhuzamos út és vasút a határ túloldalára került (főleg katonai okokból).
Például az Arad–Nagyvárad–Szatmárnémeti út és vasút, a Csallóköz (a megmaradt, összekötő utak nélküli sugaras szerkezet máig a magyar közlekedés egyik gondja). Így kerültek egybefüggő magyar lakosságú tömbök is a határ túloldalára (például a Csallóköz, Székelyföld, az egykori Partium és Bácska egyes részei), noha legtöbbször ki lehetett volna jelölni megfelelő határt.
A magyar tárgyalási stratégia alapvetően Magyarország területi integritásának megőrzését szerette volna elérni. Érveik az ország történelmi, földrajzi és gazdasági egységét igyekeztek alátámasztani. Emellett a magyar delegáció kérte a népszavazás lehetőségét is, a szövetségesek által sokat hangoztatott önrendelkezés és nemzetiségi elvre hivatkozva. Apponyi híres beszéde sokakban nagy hatást keltett, mivel azonban a békeszerződést illetően a döntés már megszületett, érveit nem vették figyelembe.
A konferencia legfelső szervei a magyar felvetéseket meghallgatták, azonban végül érdemi változtatások nélkül hagyták jóvá az év eleji tervezetet.
1920. március végén a magyar tárgyalódelegáció, gróf Apponyi Albert vezetésével végleg elhagyta a békekonferencia helyszínét Versaillest és hazautazott Budapestre.
A küldöttség jelentést készített a tárgyalásokról, de Apponyi nem volt hajlandó a szerződést aláírni, mert a népszavazásra tett előterjesztését nem fogadták el.
Az aláírás helyéről és időpontjáról szóló döntést a Nagykövetek Konferenciája május 22-én hozta meg. Május 23-án jegyzéket küldtek a magyar félnek, amely arra is kitért, hogy a békeszerződést a magyar kormány egy avagy több tagjának kell aláírnia, akiknek legkésőbb június 2-án meg kell érkezniük az aláírás helyére Versailles-ba.
A szerződést végül a lényegében erre kinevezett Simonyi-Semadam Sándor kormányának küldöttei, Drasche-Lázár Alfréd rendkívüli követ és Benárd Ágost, keresztényszocialista népjóléti miniszter írták alá 1920. június 4-én.
A szerződést, „tekintettel a kényszerhelyzetre, mely Magyarországra nézve a világháború szerencsétlen kimenetele folytán előállott”, az 1921. évi XXXIII. törvénycikkel iktatták be a magyar jogrendszerbe.
A békeszerződés katonai rendelkezése szerint Magyarországon meg kellett szüntetni az általános hadkötelezettséget. Csak önkéntes haderő lehetett, összesen 35 000 fővel (1 750 fő tiszt és 1 313 altiszt, a többi sorkatona). A szerződés megtiltotta vezérkar felállítását, hadsereg és hadtest szintek megszervezését. A fegyverzet terén 40 250 puskát, 525 géppuskát, 140 aknavetőt és 105 tüzérségi löveget engedélyeztek.
A hadseregnek páncélozott járművei és repülőgépei sem lehettek. A dunai flottilla összesen három felderítő századdal rendelkezhetett. Nem engedélyezték repülőgépek és hadihajók gyártását. Az adriai hadiflottát elkobozták az olaszok részére.
Az Osztrák–Magyar Monarchia katonai céllal az I. világháború kitörésétől 1918. október 31-ig 8.322.000 főt mozgósított.
A világháború után a Magyar Királyság lakóinak száma 20.886.487-ről 7.615.117-re esett vissza. 1910-ben a Magyar Királyságban élő magyar népesség az össznépesség kb. 48,1%-át – Horvát-Szlavónország nélkül 54,6%-át – tette ki.
Noha az elcsatolt területeken élők többsége nem volt magyar nemzetiségű, a békeszerződés során az országhatárok megvonása gyakran nem követte a nyelvi vagy nemzetiségi határokat.
Sok esetben egységes tömbben élő magyar lakosságú területeket is elcsatoltak.
Mintegy 3,3 millió magyar rekedt kívül az új magyar állam határain.
A magyar közvélemény így látta Trianont:
A fenti megállapítás után hét évtizeddel bebizonyosodott, hogy ezek a kreált államok nem életképesek, sorban felbomlottak, volt amelyik békességben, volt amelyik háborúban. (Csehszlovákia és Jugoszlávia)
Ma már csak Ausztria, Lengyelország és Románia olyan állam, amelyik létezik még a trianoni szerződés által Magyarország területéből részesülő államok közül.
2020. után megtámadható lesz a Trianoni békeszerződés?
Jó ideje kering a magyar közvéleményben az, hogy 100 év elteltével a Trianoni békeszerződés hatályát veszti, és így jogilag nem lesz érvényes.
Bár ez sajnos csak egy megtévesztő és reményt keltő tévhit, elméletben lenne alapja a dolognak és egy ideális világban meg lehetne támadni a jog harcmezején.
Nem árt tisztázni azonban néhány kérdést, mielőtt beleélné magát bárki az elméleti fejtegetésbe.
A Trianoni békekötés nem tartalmaz időtartamot. (Mint ahogy egyetlen békekötés sem.)
A békeszerződés régen nincs érvényben. Részben 1937-ben szegtük meg, mikor nem tartottuk be a fegyverkezési korlátokat.
Részben 1938-ban az első bécsi döntéssel veszítette érvényét, mikor területeket kaptunk vissza Csehszlovákiától, Romániától.
Részben 1947-ben veszítette érvényét, mikor aláírták a II. világháborút lezáró párizsi békeszerződést, ami ugyan szinte teljes egészében a trianoni határokat állította vissza, de a trianoni békeszerződés hatályát nem.
Visszatérve a kérdésre egyfajta felülvizsgálatra lenne igény a társadalom részéről.
Bár csekély eséllyel, de elvi síkon meg lehetne támadni a békediktátumot a jövőben, ugyanis nyilvánvalóan teljesen igazságtalan, és az ország szerepéhez mérten aránytalan büntetés volt. Sok szakjogász azt állítja, hogy az ENSZ szervezetét lehetne és kellene rábírni arra, hogy ezt vizsgálja felül.
Igen ám, de valljuk be, hogy ez a gondolat nagy valószínűséggel járhatatlan út lenne. Ebben az egész eljárásban ugyanis senki sem lenne érdekelt.
Gondoljunk bele a szituációba: amellett, hogy ezzel hihetetlen feszültségeket okoznánk Európán belül, kockáztatva egy háború kirobbanását, nem is tudnánk mit kezdeni a visszakapott területekkel…
Túl vegyes embercsoportok élnek már ezeken a területeken. Az pedig egyáltalán nem biztos, hogy békés mederben lehetne tartani a történéseket a területeink visszacsatolása után.
Magyarország tehát csakis egy háborús konfliktus kirobbantásával vívhatná ki a jogot az elveszett területekre, erre azonban aligha van esély, mert a NATO is ellenünk fordulna, arról nem beszélve, hogy az elméleti szinten vázolt jogi út sem teljesen járható.
1920-ban az akkori francia külügyminiszter így vélekedett: „Egy nemzet sincs megalázva azzal, hogy legyőzték, vagy ha aláírt késsel a torkán egy végzetes békeszerződést. Becstelenné válik azonban, ha nem tiltakozik, ha tönkretételéhez maga is hozzájárulását adja. Nem a vesztés a bukás, hanem a lemondás.”
Nos, Magyarországot megalázták, de nem vált becstelenné: mert a “Nem, nem, soha!”, az “Igazságot Magyarországnak!”, a “Mindent vissza!” a „Vesszen Trianon” jegyében megpróbált tenni az igazságtalan békediktátum ellen.
100 év múltán, 2020. június 4-én nem ordítozunk, már nem vádaskodunk, csak halkan mondjuk, nagyon halkan: Nem nyugszunk bele.
Ünnepi megemlékezés a Trianoni emlékműnél Kisfüzesen
Dietrich János kisfüzesi vállalkozó e célra nyújtott támogatásának felhasználásával a kisfüzesi székhelyű FŰZFA Közalapítvány és Kisfüzes Község Önkormányzata közösen állíttatott emlékművet Trianon emlékének tiszteletére a Kisfüzes, Dózsa György út 7. szám alatti önkormányzati tulajdonú közösségi parkban.
A Trianoni békeszerződés 97. évfordulójára emlékezve 2017. június 2-án Horváth László országgyűlési képviselő ünnepi megemlékezésével egyidejűleg avatták fel Kiss István egri fafaragó művét Kisfüzesen.
A hármas-halomra állított, három méteres tölgyfából faragott apostoli kettős keresztre tulipános életfa kúszik fel. A faragott emlékmű kovácsoltvas foglalattal rögzül a beton talapzathoz. A keresztre a történelmi, Nagy-Magyarország domborzati térképe került, a megcsonkított Magyarország sík, mélyebb rajzolatával, amely annak kiraboltságát jelzi. A kereszt tetején a Márai-idézet olvasható: „Népek Krisztusa, Magyarország”, amely nem csak népünk mártír sorsát jelzi, hanem a feltámadás reményét is hordozza.
Az Összetartozás Napján felszentelt kettős kereszt a megye legkisebb településén azóta is hirdeti, hogy „…mi egy vérből valók vagyunk!…”
Trianon 100 éves évfordulója alkalmából 2020. június 4-én Kisfüzesen, az emlékmű megkoszorúzásával egyidejűleg ünnepi megemlékezésre került sor, amelynek végén 16 óra 30 perckor 100 másodpercre megszólalt a helyi kistemplom harangja. Ahogyan 100 évvel korábban is, a szomorú hír hallátára két órán át zúgtak a harangok.
